2016. augusztus 3., szerda

Tintafolt eltávolítása műanyag játékokról

Az Akneroxid gél

Sziaszok!

 Az akneroxid gélről néhányan már biztosan hallottatok, láttam már róla és is blogbejegyzést, ám néhány dolog felett nem szabad elsiklani.

A tintafoltot 10%-os benzoil-peroxiddal lehet eltávolítani a műanyagból, amikor az már beivódott. Mivel önmagában nem lehet kapni a pony, és a babagyűjtők az akneroxid gélt használják.
Gyógyszertárban 2000Ft általában nincs raktáron, de megrendelik, és hamar megérkezik.
 Amire használható:
-tintafolt
-szövegkiemelő, filc
-alkoholos filc

Én először körömlakk lemosóval próbálom meg eltüntetni a foltokat, mert szerencsére van ami úgy is lejön, ha nem sikerül utána jöhet a kezelés. :)

A foltot vékonyan be bell kenni,majd szépen kitenni a játékot a napra, és itt kezdődnek a bonyodalmak, de hát miért is lenne egyszerű. :)


A babagyűjtőknek itt könnyebb dolga van hiszen a babák színe szinte mindig ugyan olyan, a krém nem tesz kárt bennük, de jó ha tudjátok, hogy a játékoknál nem árt a többi részt letakarni, akár fóliával akár ronggyal, mert a nap kiszívhatja a színét. (A haj színét is!)




Példaképpen itt az egy Sundance amin csodálatosan használt a krém!
(Na ez pl. egyszerű volt, )

Ő még hajazva is lesz, akkor újra találkozhattok vele.


Igen, nagyon szép lett, olyan mintha kaptál volna egy új ponyt, sokan ezért csodakrémnek is hívják, pedig sajnos több probléma is felmerülhet.  A fehér ponykon pl. sárgás elszíneződés jelenhet meg. Nem tudom, hogy mi alapján lesz szép, vagy sárgul el a pony egyenlőre, de próbálok megoldásokat találni.

 Lemosás után úgy veszem észre, hogy a krém még dolgozik. Ezt nálam a kék, zöld ponyk bánták meg.


Kezelés előtt

Kezelés után


Kezelés után kb 2 hónappal, láthatóan kiszívta a pony színét a krémmel bekent területen, pedig dobozban volt a pony nem érte több fény.


 Az ő foltjain nem segített a gél, nem tudom milyen eredetűek voltak a foltok.


Ám később ő is megbánta a dolgot...
 Ő szintén így járt.
Lehetséges, hogy még egyszer utóljára majd megpróbálok javítani a kék ponykon de akkor már inkább csak az 5% Benzoil-peroxid tartalmú krémet fogom használni. Egy próbát még megér.


Szerencsére ellenkező esetre is van példa... Ezen a sárga ponyn vékony fekete csíkok voltak amik nem akartak eltűnni hosszas krémezés után sem. Mostanra viszont már szinte alig látható a hiba, egyébként sárga ponyban még nem tett kárt a krém, és a halványabb színűekben sem.


Nos egyenlőre ennyit erről a krémről használjátok de óvatosan. Nyilván csak hibás játékra használnátok, így vagy lesz egy hibátlan játékotok, vagy marad egy hibás, veszíteni nem fogtok sokat.
Sok sikert mindenkinek!

Szép napot!
Zsófi

2016. augusztus 2., kedd

Pony öröm, Starglow

Sziasztok!

Olyan dologban volt részünk, amiről álmodni sem mertem volna, íme egy pozitív történet Facebookon való vásárlásról.(Negatív van bőven.)
Egy csoportból vásároltam ponyt 500Ft-ért volt meghirdetve, aminek már csak azért is örültem mert nem más volt mint Starglow. Lefoglaltam majd felhívtam a hirdető hölgyet, hogy esetleg postázná-e, amibe természetesen beleegyezett. Megegyeztünk hogy elküldi sms-ben az utaláshoz szükséges adatokat, ám amikor még hétfőn sem küldte át kicsit kezdtem aggódni, hát felhívtam. Ekkor közölte, hogy mire leszedné azt az 1000Ft-ot (pony+posta) a számlájáról már semmi sem maradna belőle ezért már postára is adta a ponyt és megkapjuk ajándékba! Hát köpni nyelni nem tudtam, nagyon örültem!
Sajnos egy hét volt mire megérkezett, így féltem, nehogy átverés legyen, és az eladó csak lekoptatott, de nem. :)
És itt akkor meg is jegyzem, hogy ponykat örökbe fogadunk. :D


Így érkezett meg. Koszosan gubancosan, de attól még örültünk.



És már helyre is hoztuk, amennyire csak sikerült!
Aki nem ismeri, éjszaka a testében lévő csillagok világítanak :)

A képeket fel is töltöttem az előző hajas bejegyzésbe. Következő téma a tintafolt eltávolítás lesz akneroxid krémmel.
Legalább ilyen szép napot mindenkinek!

Zsófi